5. ~Encounter.*

Drága Manók!

Az előző rész nem lett valami hosszú, se izgalmas - szerintem- de remélem, hogy azért nem csalódtatok bennem nagyot. Most viszont itt van a következő rész. Remélem, hogy ez felér egy kiengeszteléssel és elnyeri a tetszéseteket. Most viszont nem is húznám tovább az időt.
Jó olvasást!♥

Sietve nyergeltem fel Crystal-t. Nem akartam, hogy bárki is tudomást szerezzen korai távozásomról. Épp elég nagy baj az nekem, hogy elég gyakran tűnik - nő - ki a szárnyam magától.
Tegnap este is mikor vacsoráztunk elég rosszul éreztem magam. Betudtam Cristopher jelenlétének a dolgot, de miután a hátam is fájni kezdett és megpillantottam egy kósza fehér tollpihét az ölemben, akkor az addigi elképzelésem szertefoszlott. Mint aki életveszélyben van, úgy menekültem ki az étkezőből. Mondjuk igaz volt, hogy veszélyben voltam. Féltem, hogy valaki rájön az én kis titkomra, amit még magam sem értek.
Most pedig az idegességtől remegő kézzel próbálom felnyergelni szegény lovam, aki miattam idegeskedik. Végül sikerült észrevétlenül végrehajtanom, az amúgy rutinszerű feladatot. Amilyen halkan csak tudtam kivezettem a lovat az istállóból, majd átugratva egy kisebb kerítést szabad voltam. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és vágtattam át a mezőn.

-Hó! Itt állj meg Crystal! -húztam be a kengyelt, mikor arra a helyre értem, ahol először láttam a fiút. Leszállva a lóról a fákat és azoknak árnyékában lévő bokrokat kémleltem. Minden csendes volt. Számomra túl csendes. Velemi azt súgta, hogy nem vagyok egyedül. Kezemet a kardom nyelén pihentetve mentem körbe a mező szélén. Ekkor a hátam mögül ágreccsenést hallottam. Nem fordultam meg, de szemem sarkából szemmel tartottam a terepet. Az idő tört része alatt hajoltam el és vetettem magam a földre. Így az engem célba vett nyíl előttem pár méterrel a földbe fúródott. Remegve álltam fel és fordultam a támadás irányába. Egy lélek sem volt ott.
-Ez nem volt vicces! Tudom, hogy haragszol rám, de azért nem kéne megölnöd. Bár minden jogod meg van hozzá, de kérlek szépen hallgass meg! Kérlek... -könyörögtem a végére.
-Nem haragszom. Vagyis annyira nem, hogy meg is öljelek. -hallottam magam mögül a hangját. Boldogan fordultam meg és öleltem szorosan magamhoz a megszeppent fiút. A hirtelen jött örömömből felocsúdva kínosan éreztem magam, hogy megöleltem őt.
-Bocsi, nem akartam. -mentegetőztem. Csak megrázta a fejét, majd kérdőn nézett rám.
-Ja igen! Azért jöttem hozzád, mert szeretnék többet megtudni a feladatomról. Vagyis a Kiválasztottságról és annak feladatairól. -mondtam szégyenlősen, közben pedig a cipőm orrát tanulmányoztam.
-Mégis beláttad, hogy erre születtél? -kérdezte reménnyel telve.
-Igen. És szeretnék mindent újra kezdeni. Persze ha nem gond.
-Leköteleznél. -mosolyodott el, majd a kezét nyújtotta. -Alexander Richard Jones.
-Skylar Rachel Williams. -ráztam vele kezet.
-Akkor hajlandó vagy eljönni a Körzetbe? -kérdezte.
-Hogy hova? -ráncoltam a homlokom.
-Oda ahol a Fény Harcosait képzik ki. Ez egyben szállás és kiképző központ is nekik. Én is ott élek. -adott kielégítő választ a kérdésemre.
-Aha! Így már mindjárt világos. -mondtam cinikusan.
-Hát úgy jobban megismered, ha eljössz. -húzta félmosolyra a száját.
-Legyen. -vontam vállam, majd visszaszállva Crystal hátára, bevetettük magunkat az erdőbe. Tíz percnyi kitartó lovaglás után megérkeztünk a......az erő közepébe.
-Itt is volnánk! -mondta büszkén Alex.
-Én azt hittem, hogy a Körzet egy épület. -fintorodtam el. Alex mosolyogva megrázta a fejét, majd mellém lépett. Fejem a másik irányba fordította, majd belesúgott a fülembe.
-Nézz a dolgok mögé. Hunyorogva néztem az erdőt, majd mosolyra húzódott a szám.
-Ez fantasztikus! Ezt hogyan csináltátok? -ámuldoztam a csodálatos építmény előtt.

Alex jóízűen felnevetett, majd kezét a vállamra tette.
-Sky ezt nem mi csináltuk. Vagyis félig meddig igen. Ugyanis mi is csak találtuk és kapva az alkalmon felújítottuk. Így lett belőle a Körzet.
-De ez akkor is lenyűgöző. -mondtam és bámultam az épületet tátott szájjal. Ekkor valaki megszólalt a Körzet egyik ablakából.
-Jobban tennéd, ha nem itt nyálaznál össze semmit. -mondta flegmán a sötétbarna, már majdnem fekete hajú lány. Pislogva meredtem rá és nem tudtam felfogni, hogy mit tehettem ellene, hogy ennyire  flegma.
-Kat! -szólt rá idegesen Alex.
-Semmi baj. Végül is ez a ti otthonotok és én jöttem csak úgy ide. -mondtam halvány szomorúsággal a hangomban. Ezt Kat is észrevehette, mert jóízűen elnevette magát.
-Ugye azt felfogtad, hogy ez nem gyerekjáték?! Mi az életünk árán is meg akarjuk és fogjuk védeni az embereket. Te meg csak így idejössz és sajnáltatod magad. Mit képzeltél? Hogy itt minden happy és szórakozás? Hát nem! Úgyhogy jobb ha hozzászoksz ehhez vagy menj vissza a drágalátos apádhoz, aki minden szavadra ugrik neked. Szánalmas! -vágta a fejemhez a szavakat, majd bevágva az ablak ajtaját eltűnt a szemünk elől. A meglepettségtől teljesen megnémultam. A könnyeimmel küszködve álltam az ideges Alex mellett. Nagyon reméltem, hogy nem mond egy szót sem, mert akkor tuti, hogy elbőgöm magam. Szerintem ő is jobbnak látta, ha nem mond semmit, így csak kézen ragadott és behúzott a kíváncsiskodó szemek elől elrejtett Körzetbe.

-Ez lesz a szobád. -mondta egy 14 év körüli lány, miután körbevezetett a Körzetben. Alex passzolt le neki, mert elmondása szerint dolga van. Sejtem, hogy a dolognak köze lesz Kat-hez. Na mindegy, nem is nagyon érdekel engem, hogy mi van Katel. Olyan ellenszenves nekem a lány.
Mosolyogva fordultam ez engem pásztázó lányhoz.
-Köszi, hogy körbevezettél. Amúgy Skylar vagyok. De nyugodtan szólíts Skynak.
-Nincs mit! Én meg Mia vagyok. -viszonozta kedvességem.
-Ha nem veszed tolakodásnak, akkor megmondod, hogy hány éves vagy? -puhatolóztam.
-Semmi gond. Amúgy 15 vagyok. Tudom ezt mindenki megkérdezi és nem hiszik el, hogy ennyi vagyok. Mert kicsi és törékeny vagyok. -sóhajtott. El tudtam képzelni, hogy milyen unalmas lehet neki, ezt napi szinten elhadarnia. Együtt érzőn néztem rá, majd témát váltottam.
-Kat mindig ilyen? Ilyen flegma és....és bunkó? -suttogtam a végét. Mia jóízűen felnevetett és a szemét törölgetve  nézett rám.
-Ez jó volt. Amúgy nem. Persze az idegenekkel mindig ilyen meg úgy általában minden lánnyal ilyen, aki Alex közelében van. De amúgy aranyos és kedves.
-Hát lehet, hogy én is így viselkednék, ha a barátom körül legyeskednének. -morfondíroztam. Mia elkerekedett szemekkel nézett rám, majd még hangosabban kezdett el röhögni, mint előbb. Még az ágyról is leesett és ott fetrengett. Nem értettem, hogy mi volt ilyen vicces. Értetlenkedve néztem ár, mire leesett neki, hogy én komolyan gondoltam minden egyes szót.
-Ja bocsi. Azt hittem, hogy előbb csak vicceltél. Kat nem Alex barátnője. Ő a húga. -világosított fel. Így utólag én is jót röhögtem volna magamon.
-Nem is hasonlítanak. -jegyeztem meg.
-Hát ja! Alex kedves, aranyos, szimpatikus és mindig mosolyog. Kat pedig mogorva, flegma és mindig csípős megjegyzéseket tesz másoknak. -vázolta fel a két testvért. Most én nevettem el magam. Ekkor kivágódott az ajtó és Kat sétált be rajta.
-Ha kifecsegtétek magatokat akkor gyertek vacsorázni. -mondta undorodva, majd elhagyta a szobát.
-Szerinted meghallotta? -ijedtem meg.
-Nem tudom, de ha meg is hallotta nem nagyon számít. nem fogja magára venni. -vonta meg a vállát az egzotikus lány, majd elhagyta a szobámat. Én még mindig magam elé bámultam, majd Mia fejére lettem figyelmes az ajtóban.
-Te nem jössz? -kukucskált be. Észbe kaptam és felpattanva az ágyról, utána siettem.

Az étkezőben egy hatalmas asztal foglalta el a helyet, mely roskadásig meg volt pakolva ízletesebb ízletesebb ételekkel. Még a számban is összefutott a nyál, ha csak ránéztem. És csak most jutott eszembe, hogy ma még nem is ettem igazán.
-De jó hogy itt vagytok. Üljetek le. Nemsokára jön Mark és akkor mindent meg tudunk beszélni. -sietett hozzánk Alex. Én csak bólintottam, majd leültem Mia mellé.
-Ki az a Mark? -hajoltam hozzá, hogy csak ő halja, hogy miről beszélünk.
-Ő a Körzet feje. Ő irányít minden egyes harcot és ehhez hasonlók. Szerintem meg akar ismerni, bár csodálnám, ha a Kiválasztottra nem szánna egy kis időt. -súgta vissza. Az utolsó mondatát bóknak vettem. Visszaültem egyenesbe és megpakoltam a tányérom mindenféle gyümölccsel. Nem azért, mert csak ez volt, hanem mert nem volt étvágyam mást enni. Jóízűen falatoztam, mikor nyílt az ajtó és két személy lépett be rajta. Egy magas, izmos férfi és egy vörös hajú, a férfinél jóval alacsonyabb lány. Mikor felénk léptek az arcát keretező haja meglebbent, így engedve láttatni tökéletes arca. Egy pillanatra megdermedtem, majd egy éppen bekapott szőlőszemet félrenyeltem. Köhögve fuldokoltam, mire mindenki odakapta a fejét. Kat gúnyos vigyorra húzta a száját, de még a vörös hajú lány is vigyorgott. De Mia a hátamat veregetve vizsgált. Köhögtem még párat, majd bólogatva jeleztem, hogy most már jól vagyok.
-Bocsánat. -nyögtem ki.
-Szóval te lennél a Kiválasztott! -mért végig a magas férfi. Gondoltam, hogy ő lesz Mark a testtartását és megjelenését látva. Én is kihúztam magam és tűrtem a sok szempárt, aki engem méregetett.
-Azt hittem, hogy egy kicsit.....valahogy más lesz. -kereste a megfelelő szavakat, mellyel nem bánt meg.
-Én is ezt mondtam! -horkant fel Kat. Mark csendre intette őt, majd folytatta.
-Állj fel! -engedelmeskedtem neki és féltem, hogy mi is lesz ebből. Intett, hogy menjek oda hozzá. Vonakodva ugyan, de odalépkedtem. Ekkor hirtelen elkapta a karom és kifordítva azt a földre taszított. Nyögve estem a földre és kezemet fájlaltam. Alex és Mia egyszerre pattantak fel és meghökkenve néztek a gúnyosan vigyorgó férfire.
-Ahogy gondoltam. Vacsora után hozzátok be a kiképző szobába. Gyakorlunk! -mondta mély hangján, majd kiment az étkezőből. Ekkor Mia sietett hozzám és segített felkeni.
-Jól vagy? -vizsgálta meg a karom. Bólintottam nem túl meggyőzően, majd leültem egy székre.
-Ezt veletek is megtette? -kérdeztem hitetlenkedve.
-Pff! Mi nem adtunk neki okot. Ezt csakis magadnak köszönheted! Ha nem lennél ennyire nyüzüge és nyámnyila akkor ez nem következett volna be. Ebből is látszik, hogy nem vagy méltó erre a feladatra! -állt fel az asztaltól Kat, majd egy lenéző pillantással illetve, kiment a teremből. Alex bosszúsan nézett utána, majd rám emelte tekintetét.
-Akkor viszont együnk, mert vacsi után kemény este elé nézünk. sóhajtott, majd visszaülve a helyére befejezte a vacsorát.